1990. május 23-án állt fel a rendszerváltás utáni első, szabadon választott kormány. A miniszterelnök Antall József, a ma már nem létező Magyar Demokrata Fórum (MDF) nevű párt vezetője lett. Antallról itt írtunk korábban.
Izgalmas és zavaros idők voltak. A magyarországi kommunisták, az országot addig uraló Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) időben felismerte, hogy a szocializmus nem tartható fenn. Inkább békésen átadták a hatalmat, és nem álltak a szabad választás útjába.
A magyar társadalom az első olyan választásra készült, ahol valóban lehetett dönteni. Csakhogy – az MSZP néven újjáalakult szocialistákon kívül – minden párt a semmiből jött. Új volt az egész választási kampány, a plakátok, a viták. A pártok többségéről nem nagyon lehetett tudni, kik ezek és mit akarnak.
Néhány párt a világháború előtti, vagy utána pár évig még működő szervezetek nevét vette fel. Ilyen volt a Független Kisgazdapárt, amely a földművelőket képviselte. És a Kereszténydemokrata Néppárt, amely pedig a vallásosságot akarta megjeleníteni a politikában. A nagy zűrzavarban sokan azért szavaztak rájuk, mert valahonnan még rémlett a nevük.
A többiek baráti társaságokból, klubokból nőttek ki, hiszen előtte nem is létezhettek hivatalos politikai szervezetek. Feltűntek a színen konkrét őrültek, művészlelkek, jó szándékú álmodozók. Viszont senkinek sem volt sok pénze hirdetni. A mai országos politikai reklámhadjáratokról még szó sem volt. Utcai plakátokkal, levelesládába dobált szórólapokkal és utcai rendezvényekkel győzködték a választókat.
A két legnagyobb, legjobban szervezett erő új volt. Az MDF jobboldali, konzervatív jelszavakkal lépett fel, nemzeti jelképekkel. Ez akkor jól csengett, mert a Kádár-rendszer után a legtöbben nem akartak semmit, ami baloldali. Az MDF-nek nagyon sokat segített, hogy termelői piacokat szervezett. Vagyis zöldségeket meg tojást lehetett venni parkolókban olcsón, és ezt MDF-piacnak hívták. Sokan ezért szavaztak rájuk. És csináltak egy nagyon hatásos plakátot a szovjetek kivonulásáról, amiről itt írtunk. Emellett volt egy remek jelszavuk: a nyugodt erő. Majdnem mindenki örült a szabadságnak, de sokan féltek a felfordulástól.
A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) pedig liberális, szabadelvű párt volt. Ők már a szocializmusban is szervezkedtek, szegényeken segítő hálózatot működtettek és engedély nélküli újságot is kiadtak. Az értelmiség, a képzett emberek nagy része az SZDSZ-t támogatta. Politikusaik is tudósok, nagynevű művészek, írók, filozófusok voltak.
Végül az MDF nyerte el a legtöbb szavazatot, de így sem volt elég képviselőjük a kormányzáshoz az akkor még nem 200, hanem 386 fős országgyűlésben. Ezért koalíciót, vagyis szövetséget kötöttek a Független Kisgazdapárttal és a kereszténydemokratákkal. Az SZDSZ ellenzékbe került, ahogy az egész kicsire összement MSZP is. És épp csak bejutott a parlamentbe az ekkor szintén liberális, a lehető legnagyobb szabadságot hirdető Fidesz…
Antall nagyon nehéz helyzetben vette át Magyarország vezetését. Az állam a csőd szélén táncolt, nem tudta fenntartani azt a gazdaságot, amit a szocializmusban kiépített. Megkezdődött a privatizáció, az állami tulajdon magánkézbe adása. Antall kormányában jóindulatú kezdők dolgoztak együtt korrupt ügyeskedőkkel, meg néhány fogalmatlan bohóccal.
Rengeteg ember veszítette el a munkáját. Nagyvállalatok zártak be, a magyarok pedig próbálták megtalálni a számításukat a régóta vágyott szabadságban. Kisboltok, kulcsmásolók, cipőjavítók nyíltak a panelházak aljában. Volt, aki szépen megszedte magát zöldségesként, mások elszegényedtek. Az új kormány jobb híján a háború előtti keresztény-nemzeti világot próbálta zászlóra tűzni, ebben hasonlított a mai Fideszhez. Ám ez kevés volt. A sok bénázás és az átmenet nehézségei miatt hamar elvesztették népszerűségüket. Antall József még a következő választás előtt meghalt. Az MDF pedig megbukott, 1994-ben az MSZP nyert, nagy fölénnyel.
De a békét sikerült megőrizni. Magyarország elindult a szabadság útján.
